Mi a közös az Ünlü, a maNga, az Altın Gün és a Nimrud együttesekben? Mely formációk vitték tovább a 80-as évek előtti Anatóliai Rock zenei örökségét?
Ahogy Magyarországon is jeles kísérletek születtek, amelyek igyekeztek hazai földbe ültetni a brit-amerikai pszichedelikus és progresszív rock kezdeményeit és remekműveit, úgy a mediterrán térségben is kiváló felállások adták vissza hitelesen a Pink Floyd, a Led Zeppelin vagy a Genesis stílusjegyeit. Miközben a magyar Omega vagy a Gemini kelet-európai, esetleg németországi fellépésekkel vette le lábáról a tömegeket angol dalszövegekkel, a Syrius pedig ausztrál turnéról visszatérve frusztrálódott hazai támogatás hiányában, addig a magas hőfokú Isztambul akkor már igazi világvárosként engedte magán átszűrődni a Britanniából mikrobusszal Indiába utazó hippiket, a szűk utcák sikátoraiban nargilázó amerikai egyetemistákat, és a Nyugat-Európából Törökországba átruccanó bulitársaságokat.
Isztambul így már a 70-es években sorra termelte ki a pszichedelikus bandákat. A Moǧollar és a Tülay German nem csak átvette a nyugati zsánerek ismert dob- és gitárfutamait; ezeket az új, folk-ihletett stílus, az Anadolu Pop eklektikus hangszeres világával, a török népzenével és népi hangszerekkel keverte.
Az Anatóliai Rock letűnése után színre lépő formációk nem csak a már korábban létező Deep Purple, Uriah Heep és Mike Oldfield zenei ötleteiből meríthettek, hanem a 80-as évektől egyre meghatározóbb avantgárd és „sötétebb” irányzatok előadóitól is, így a Dead Can Dance-tól, a Joy Division-től és a Sisters of Mercy-től. Az akkorra Nyugat-Európában felnőtt fiatal török nemzedéknek karnyújtásnyi távolságra voltak az évtized meghatározó bakelitjei és klubkoncertjei Németországban és Hollandiában.
Szükséges tehát említeni a német Ünlü együttest, akik a korszak alternatív zenéjét vegyítik kiválóan a török városok elhanyagolt utcáit és alakjait megjelenítő képi elemekkel videóikban:
Az Ünlütől eltérően, a Nemrud sokkal inkább a brit progresszív rock totális hangzásvilágát jeleníti meg 2010 utántól. A Porcupine Tree-re, a Marillionra és néha a Queensryche-ra emlékeztető rockzenekart sokszor a török progresszív rock eredőjeként emlegetik, és angol dalszövegeikkel jól besimíthatóak európai rockfesztiválokba:
2010-es, 2013-as és 2016-os albumaikhoz mind ingyenes hozzáférést kapunk saját oldalukon: Nemrud
A Hollandiában alakult és ott működő Altın Gün a 70-es évekbeli pszichedelikus koncertek és nyugati folk-rock fesztiválok hangulatát adja vissza kiválóan. Az elektromos hangszerek mellett a török sazt szólóhangszerként, beeffektezve megszólaltató együttes magával ragadó tánchangulatot teremt hosszú szólókkal, ritmusváltásokkal és az érzelmeket oly jól felrajzoló törökös, női énekstílussal:
Míg az Altın Günt és a félig magyar Nasip Kısmet zenekart rendszeresen láthatjuk fellépni a 2020-as években (www.youtube.com/watch?v=KSGJlMf8ryM), ugyanez jóval nehezebb az elsőszámú török folk-metál combo, a maNga esetében. A részben népies, részben new metál megszólalású csapat produkcióit komoly animációval és színpadképpel támogatják meg koncertjeiket és klippjeikben.
Bárki, aki lelkesedik a hasonlóan etno-metál System of a Down (örmény) vagy az orosz Pagan Reign hangzásvilágáért, nem mulaszthatja el a maNga szintén sokszólamú – de török folkkal kiegészülő – gitárzúzását, az alul dübörgő duplalábdob szubliminálérzete fölött. 2023-as An Epic Symphony felvételük az elnevezésnek megfelelően áll be a korábbi évtizedek hasonlóan, szimfonikus zenekarral megtámogatott opusai sorába, és enged szabadon kőkemény rockbetéteket a fegyelmezett komolyzenei szólamok között: