A tágas nappali elfüggönyözött ablakain túlról itt-ott beköszön a palesztin külvárosra leereszkedő sötétség. Először a lemenő napot követő félhomályként, majd a kivilágítatlan utcák feketeségeként veszi körül a fehér kővel borított tömbházat. A szemben lévő épület aljában este is üzemelő autószerelő-műhelyből félsaroknyira is hallható a másolt kazettákról szóló egyiptomi popzene. A becsületes, kerekarcú Oszámá gépzsíros overáljában pakolja el a megviselt Opel üzembe helyezéséhez használt, olajos szerszámokat, kulcsokat. Társán, Fádin, aki ritkán néz a szemedbe, látszik valamilyen gyerekkori zaklatás, elfojtás vagy értelmi sérülés nyoma. Testmozhása rossz; hórihorgas, billegve jár, munka közben elmélázik, beszéde vontatott, keresi a szavakat.
A rövid, majdnem rögtönözve kiépült utca végéig poros-köves földút vezet el, amelyen kocsival is csak lépésben tudnak haladni.
Esős napokon hatalmas pocsolyák keletkeznek rajta, lehetlenné téve a bejutást munkába vagy iskolába, egészen addig, amíg az út kétoldalán szeméttel borított föld és a házak tövében növő gazok valamennyire föl nem isszák a szennyes vizet.
A házak között némi hézag, átjárók, egy-egy sikátor, vezetékek. Ismeretlen telkeken és falak mentén látunk hazafelé sietni fiatalokat, szakállas, körsapkás negyveneseket aggastyánokat; ki farmer-pulóver összeállításban, ki hosszú iszlám viseletben, alul tornacipőben. Kezükben fekete nylonszatyrokban tojás, helyi gyümölcs vagy paradicsom. Máskor pita-szerű laposkenyér, amit itt hobeznek neveznek.
Az arab utca este sem hal ki, a forgalom éjfélig folyamatos, az üzletek fele tízig nyitva.
Műanyag széken ücsörgő fejkendős nagypapa morzsolgatja imafüzérét fürdőszobakellék-üzlete előtt. Energikus fiatalember mosolyog jobbra-balra, miközben hosszú botra szerelt kampóval szedegeti le a magas vasajtók tetején fogasokra aggatott ingeket, pulóvereket, melyek többsége török vagy kínai gyártmány. Egy-egy asszonyság lépdel hazafelé nehézkesen, haját elfedő fehér fejkendőben, amely drappszínű zsákruhára omlik rá. A bő öltözet bokája alatt leng lépéseinek ritmusára, és csak sejteti a főzéstől, gyermekek felügyeletétől és a sokórás tévénézéstől elnehezedett testének idomait. A szintén későig nyitott papírüzletben gyerekeinek rózsaszín radírt és sormintás gyakorló-füzeteket vett, hogy bevezesse a hatéveseket az arab betűk megformálásába.
Mi bent a lakásban igyekszünk eligazodni házigazdánk erősen akcentusos tört angolsága, a szoba látványa, valamint a televízióból felénk sugárzott arab feliratok, beszéd és reklámzene ismeretlenül érzéki kavalkádja között. A padló eredeti, helyi szőnyegeire cipővel lépünk, hiszen a novemberi este már tizenöt fokra is leeshet, éjszaka pedig tíz vagy öt fok alá. A konyhából minket néha megcsapó rizses szőlőlevél és fűszerek enyhén csípős illata keveredik néhány illatosított, olcsó törlőkendő és korábban körbefújt kölni nyomokban érezhető párájával. A falon a mekkai tömeg fotója bekeretezve, vele szemben jellegzetes Korán-felirat, szintén aranyozott keretben, üveg mögött. A szoba közepén díszes, ezüstszínű, kerek tálca, rajta imafüzér, az egyik gyerek cumija és egy kibontott Marlboro-cigarettadoboz.
A ház ura, Abu Hászán, a szikár, magas, nagybajuszos figura most nem cigarettát, hanem vízipipát, nargílát szív, amelynek belsejében a fölhevülő zselé a vízgőzzel összekeveredve szintén — nekünk korábban ismeretlen — különös, ázsiai hangulattal tölti meg a többszobás lakás helyiségeit. Mintha egy történelmi világba kerültünk volna. A szobában játszadozó, totyogó gyerekek időnként a forró vízipipához közelítenek, máskor a tévé képernyőjét tapicskolják, máskor pedig az ezüsttálcáról csábító műanyagjátékért nyúlva huppannak a földre. A széparcú feleség karján túlsúlyos, pirospozsgás egyévest hurcol, és visz ki időnként magával a főzés idejére. A későbbi vacsora elfogyaszátásához használt méretes ebédlőasztal mellett a környezetet azonnal belakhatóvá tévő televízió a minket befogadó arab otthon fő szervezőeleme. A Magyarországon Dallashoz, Szomszédokhoz és Friderikusz-show-hoz szokott érzékelésünk számára többszörösen szokatlan egy keleti filmdrámát lezáró jelenet, amelyben a kifeszített kötélen menekülő arab hölgy felé mérgeskígyó tekergőzik két kairói lakóház között. Szokatlanok még a szaúdi és jordán tévébemondók, ahogyan az Ománból közvetített teve-verseny is. Itt fehérruhás, fejkendős arábiai zsokék ösztökélik a futás közben aszimmetrikus mozgású állatokat. Ezek időnként bőgnek, a versenypályán kívül pedig ingva járnak, nem sejtve, mekkora pénzdíjakhoz segítik a győzteseket.
Az egyiptomi televíziók másik gyakori műsoreleme a klasszikus arab zenekari előadás, legtöbbször fekete-fehérben. A mindenki által ismert, elismert és nagyra tartott Umm Kalthum, 1975-ben elhunyt énekesnő mellett több más nagyság fellépéseit nézhettük órákig. A Warda Al-Jazaira, Fairuz és Abd-El Halim Hafez által énekelt kompozíciók az arab kultúra fiatalok és idősek által jól ismert tartóoszlopai. A sokperces zenei bevezetőket, ismétlődő énekdallamaikat, hangokat hajlító díszítéseiket Iraktól Észak-Afrikáig milliók tudják kívülről.
Valamelyik látogatásunk alkalmával a képernyőn középkorú, szabályos arcú, leginkább francia színészre emlékeztető disztingvált, öltönyös férfi vonul ki a színpadra a klasszikus zenekar elé. Az európai komolyzenei hangszerek mellett a szólista mögött sorakoztak a kanun- és darbuka-játékosok. Az arab zene jellegzetessége még a keleti hangközöket megszólaltató hegedű, amely szintén helyet kap a zenekarban. Ezek jelenléte, megszólalása hangsúlyos és tekintélyes kiegészítést, zenei beszélgetőtársat biztosít a szólistának, aki énekelt sorokkal fejezi ki szerelmét, bánatát, érzéseit. Az ünnepelt, kivonuló énekes a zenekar előtt ezúttal nem megállt, hanem székre ült le, hiszen, mint megtudtam, ő Faríd Al-Atras (Fareed Al-Atrash) énekes, lantművész. A libanoni-szír származású drúz csillag karrierje több politikai berendezkedésen ívelt át Egyiptomban és volt mindvégig töretlen zeneileg. A helyi kultúrában engem kalauzoló házigazdám, Abu Hászán rögtön be is mutatta:
- He was the greatest! He was the King of the Oud! — magyarázta erős akcentussal, az ‘r'-hangokat pörgetve. „Ő nem csak énekes volt! Ő emellett az oud, az arab lant királya!”
Ezt azóta én is így gondolom. Akkor is, most is magával ragad és a távolba röpít mindaz a zeneiség, virtuozitás és szomorkás hangulat, amelyet a tompa hangzású lantból a damilhúrok közé pengetővel belehasítva kicsal a zenész!
A teljes zeneszámhoz:
A képek forrása:
Amazon.in
https://www.climamed.eu/project/our-countries/palestine/al-ram/
https://orientxxi.info/Jordan-Al-Ramtha-the-life-and-death-of-a-city-on-the-Syrian-border
